Draskóczy István: Szabó Imre

a Budapesti Református Egyházmegye első esperese Szabó Imre volt 1932-től az újonnan alakult Budapesti Református Egyházmegye első esperese. Gyülekezeteket hozott létre, templomok, iskolák építésére teremtette elő a pénzt, megelevenítette a presbiteri, diakóniai szolgálatot, az ifjúsági és gyermekmissziót. A háborúban és a háború után is segített, akinek tudott, még „száműzetése” helyén, a szabolcsi Bujban is. 1951-ben ugyanis lemondatták esperesi tisztségéről, s ’52-től Buj község lelkipásztora lett, 1955-ben bekövetkezett haláláig. „Ezt írja naplójában: »Oh, bár Isten adna erőt nekem is és sokaknak az ő akarata megértésére és lelket az engedelmességre; mert mindennek titka az engedelmesség. Nem a töprengés – hanem az engedelmesség.« …Engedelmes akart lenni Isten Igéje iránt. Ezért ragadta meg Isten Szent Lelke, ezért kapott a gyakorlati építő munkára lelki ajándékot. Hogy tudjon egész életén keresztül szeretni, szolgálni, építeni, alkotni.” Draskóczy István

Terjedelem: 
192 oldal
Azonosító: 
A-031002
Kiadás éve: 
1992
Kategória: