33. lecke - A pohárnok és a sütőmester


Szakályné Hódi Veronika

Én így használom a 365 bibliai történetet

Fő foglalkozásom nem a hitoktatás. De az életem úgy alakult, hogy hol itt, hol ott kaptam feladatot ezen a téren. Saját gyermekeim is lettek menet közben. Úgyhogy tavaly elvégeztem a GYEK (Gyermek Evangelizációs Közösség, a CEF (Children Evangelisation Fellowship) szervezete) gyermekmunkás képző 1. fokozatú tanfolyamát. Hivatalos GYEK-es segédanyagaim nem voltak, de az ott tanultak alapján kezdtem szolgálni idén márciustól.

Általában kéthetente vagyok a „kicsikkel”. Ez kb. 10-12 kisgyereket jelent 2-9 éves korig, valamint hozzánk jön be – hivatalosan „segíteni” – az a 3-5 nagylány (12-15 évesek), aki az istentisztelet előtt megtartott „tini lány” alkalmon már voltak, a prédikáción bennmaradni nem szeretnének. Néha egy anyuka is ott ragad a kicsi gyermekei mellett.

A foglalkozások baptista felekezetben, a vasárnapi istentiszteleten, a dicsőítés után a prédikáció alatt zajlanak, kb. 45 percesek. A gyülekezet által egy kulturális létesítményben bérelt három helyiségből ilyenkor miénk a klubszoba: egy nagyobb L alakú terem székekkel, asztalokkal és némi szabad térrel.

Nyáron kitört a gyermekmunkások szabadsága. De hiába volt hat vasárnapom is szabad, amikor kiskorú gyermekeim miatt előbb-utóbb úgyis ki kellett volna jönnöm a prédikációról. Így inkább önként választottam, hogy lazábban készülök, de tartok gyerekalkalmat a kicsiknek.
Pont József történeténél jártunk, így kapóra jött, hogy még az ősidőkből megvoltak a leckék 21–40-ig. Lelkesen csaptam le rájuk.

A készülés során lehetőség szerint megtartottam a GYEK-ben tanultakból
- az imát az anyagért, a gyerekekért, magamért
- az ige elolvasását, míg magam üzenetet nem kapok belőle.

A munkatársamtól vettem át a „horog-játék” ötletét. Mivel a gyerekeknek a gyermekalkalom előtt már mintegy 30-35 percet kellett csendben eltölteniük az istentiszteleten, ilyenkor játékkal szoktunk kezdeni. Lehetőleg olyat találunk ki, ami a leckéhez köthető.

A továbbiakban támaszkodtam a 365-re. A leckéket a készülés során elejétől a végéig elolvasom, a jegyzeteket, megjegyzéseket, még a kapcsolódási lehetőségeket is, a feldolgozást mindhárom korosztályhoz. (Eddig csak az énekeket nem keresgéltem ki, de azt is tervezem.) Mindenhonnan a beépíthető ötleteket gyűjtöm; találok is. Rendszerint csak egy részüket használom fel, de megnyugtató érzés, hogy van még a tarsolyomban egy pár.

(Más felhasználási módot is láttam még a nyáron. Becsöppentem teljes evangéliumi közösség által szervezett gyerektáborba segítőként. A honfoglalás volt a téma. A feldolgozást nem tudom, honnan vették, de a kézimunkák a 365-ből származtak. Nagy sikerük volt, különösen a Ráháb történetéhez tartozónak.)

A legjobban a 33. lecke (A pohárnok és a sütőmester) sikerült, ezt 2009. aug. 9-én tartottam. Ennek a vázlatát próbálom felidézni.

Vázlat:

Horog-játék: börtönös (saját kitaláció) A gyerekeknek komoly arccal kell ülniük. Jön a zord börtönőr, végignézi őket. Aki elneveti magát, azt külön ülteti. Más-más börtönőrrel újrakezdjük.

Éneklés: 4-5 mutogatható éneket szoktunk énekelni (mint pl. „Kis házad az életed…”, „Az Isten jó”, „Kicsiny kis fényemmel…” „Mondták már neked, hogy Isten nagy…”, „Nevess egyet, jó az Úr”, „Jézus szeret minden kicsi gyereket”, stb)

Ima: Ilyenkor általában én imádkozom röviden

Visszakérdezés (ha van, jutalommal): miről volt szó múltkor

Történet (az elmondásánál is használtam a 365-ben megadott ötleteket, pl. a sütőmesternél „meg fog halni” az akasztás helyett)

József a börtönbenFőpohárnok (itt használtam fel a pohárnok munkájának elmagyarázását, elmutogatását. Megdöbbentem a figyelmükön)Fősütőmester (itt használtam fel a sütőmester munkájának megmagyarázását, elmutogatását. Szintén nagyon figyeltek)
„Válaszreakciók” játék (szintén a 365-ből) mi úgy beszéltük meg, hogy az italoknál úgy mutogatnak, mintha innának, az ételeknél pedig mintha kanalaznának. Nagyon élvezték.
ÁlmokJózsef segítMegfejtésekA pohárnok elfeledkezik Józsefről

Visszakérdezés (rendszerint Katjes gumicukor jutalommal mindenkinek, most a gumicukor az uzsonna miatt elmaradt)

Ima: Ilyenkor imádkozhatnak ők is, általában én fejezem be

Ez után megtartottuk a lecke által javasolt uzsonnát. Nagy sikere volt (csokis kekszet és gyümölcslevet szervíroztam szalvétán és eldobható pohárban). A magyarázat legnagyobb megdöbbenésemre a három még nem hívő tinit érte el a legjobban.

Kézimunka (Itt jelent még nagy áldást a 365. Nem kell agyalnom, elég, ha fénymásolok.)
Ezen a vasárnapon több gyerek jött, mint amennyivel számoltam. Mivel maradt a 32. hét kézimunkájából, a gyerekek választhattak. Ez is jól sült el.

Összegzés:

A 365 nagy segítség, főleg amikor nincs időm, energiám a leckét egyedül feldolgozni, minden részletet kitalálni. Szeretem benne a rengeteg használható háttérinformációt, részletet, ötletet. Mivel hamarosan dolgozni kezdek, és munka mellett viszem tovább kéthetenként vasárnap a gyermekalkalmakat, valószínűleg egyre inkább támaszkodom majd a 365-re.
Annyi veszélyét érzem csak a 365-nek, hogy szellemileg ellustít. Annyira jól készen van minden, kitalálva, kidolgozva (olyan szempontok szerint, amelyek – mivel nem vagyok pedagógus – eszembe sem jutnának, pedig a gyakorlatban látszik, mennyire szükségesek), hogy ez hajlamosít arra, hogy csak „fogyasszak”, kihagyva a lecke feldolgozásával járó agymunkát.
Egy dolgot hiányolok belőle (de ez valószínűleg a 365 egész Bibliát feldolgozó jellegéből, illetve az én GYEK-es képzésemből fakad): a direkt evangelizációt, illetve a már megtérteknek szóló üzenetet. Azt hiszem, kellő gyakorlattal ez is beleépíthető lesz. Illetve több felkészülési idő esetén egy GYEK-es vázlat szerint feldolgozott történetet pompásan ki lehet egészíteni a 365-ből származó ötletekkel, kézimunkákkal.
Mindenképpen nagyon hasznos segítségnek tartom a 365-öt. Nagyon örülök neki, hogy a gyülekezetünk szeptember közepétől (egyelőre csak a kicsiknél) már hivatalosan is használja.

Kategória: